Sipos Gábor Gergő nemcsak vonóval képes érzelmeket átadni, hanem tollal is. Ha keresni kezdjük a benne rejlő költőiség gyökereit, egészen a gyerekkoráig kell visszalapoznunk az élete történetében. Hétgyermekes pedagóguscsaládból származik, ahol a humán műveltség és a művészetek szeretete természetes közegként vette körül.
„Gyakorlatilag gyerekkorom óta írok verseket. A népes családunkban volt egy rokon, sógorom édesanyja, akivel versekben leveleztünk egymással” – idézi fel a kezdeteket a muzsikus, aki olvasni is nagyon korán megtanult, méghozzá a Rádió és Televízió műsorújságot böngészve.
A gimnáziumi évek alatt a versek iránti szenvedélye nyilvánosságra került. Verssorai nem maradtak az íróasztal fiókjában, hanem már az iskolai ünnepségeken is szavalta költeményeit, sőt, osztálytársai külön megrendelésekkel halmozták el. A középiskola után azonban a zeneművészet vette át a főszerepet az életében, a költészet pedig évekre háttérbe szorult.
„Muzsikusként mindig mások gondolatát interpretálom. Ám ahogy az ember idősödik és tapasztalatot szerez, rájön, hogy neki is vannak saját gondolatai, amiket szeretne másokkal megosztani. Nem tartom magam sem költőnek, sem zeneszerzőnek, de fontos számomra az önkifejezés.”
Megszületett az első kötet
Az igazi áttörést a 2010-es évek közepe hozta el, amikor a közösségi médián keresztül kapcsolatba került Hajnal Éva pécsi költőnővel és az általa alapított kiadóval. Gergő összegyűjtötte diákkori és későbbi verseit, a beküldött kéziratból pedig 2017-ben megszületett első önálló kötete, a Lélekző.
„Amikor először kezembe fogtam a kötetet, az egy nagyon különleges pillanat volt. Nekem akkor már megszületett mind a három lányom, és ahhoz hasonló érzés volt, mint amikor az ember a saját gyermekét először megpillantja. Emlékszem, a konyhaasztalra kipakoltuk a száz példányt, és azt mondtam viccesen: egyetlen darabtól sem szeretnék megválni!”
Természetesen másként alakult: a kötet minden példánya gyorsan gazdára talált. Sőt, az első száz darabot újabb száz, majd még ötven követte. A három kiadás minden példányát elkapkodták.
Az önálló kötet után egy antológia következett, méghozzá a Háztíznéző 2025 szeptemberében. Ezt a jubileumi kötetet Hajnal Éva szerkesztette a 10 éves Litera-Túra Művészeti Magazin tiszteletére. Az antológiában szintén helyet kaptak csellóművészünk versei.
A ritmus kötelez, a kényszer hiányzik
A költészetben Gergő nem hisz a görcsös kényszerben vagy a határidők hajszolásában. Mint mondja, nem „muszájból” alkot, nem hajtja a teljesítménykényszer.
„Igazából azt mondják, két múzsa van: a határidő meg az előleg. De én nem így vagyok ezzel, engem nem ezek a dolgok motiválnak. Ha jön valami, ami papírra kívánkozik, akkor megírom, ha nem jön, akkor nem kényszerítem. A verseimben az emberi kapcsolatok, a szerelem, a megértés és meg nem értettség, az önkeresés jelennek meg. Zenészként rendkívül fontos számomra a ritmus. Egy vers lehet szabadvers is, rímek nélkül, de kell benne lennie egy olyan belső ritmusnak és összetartó erőnek, amitől az valóban verssé válik.”
Gergő elárulta, különösen közel áll a szívéhez a haiku műfaja, a Fodor Ákos-féle tömör, csattanóra épülő gondolatiság. Szereti az olyan apró kifejezéseket, amelyekben el van rejtve egy csavar, és amelyek arra késztetik az olvasót, hogy egy pillanatra megálljon és elgondolkodjon.
Művészeti impulzusok a zenekari árokból és a nézőtérről
A színházi lét és az irodalom folyamatosan táplálja a csellóművész érzelmi világát. Gergő bevallja, hogy nézőként és zenészként is kifejezetten szentimentális alkat: nyitott szívvel ül be az előadásokra, hagyja magát megérinteni az intuíciók és üzenetek által.
Bár a színházi elfoglaltságok és a zenekari feladatok sok energiát felemésztenek, de formálódik már a következő kötet anyaga is. A fiókban lapuló újabb versek, haikuk és dalszövegek csak arra várnak, hogy egyszer majd megtöltsenek egy újabb kötetet.
Néhány vers Sipos Gábor Gergő tollából:
Ars Essentia
Vannak dolgok, amiket mindenki lát,
csak te nem.
Vannak dolgok, amiket nem láthatsz meg
csak velem.
Vannak dolgok, amiket láthatatlanná tett
a szemem.
Vannak dolgok, amiket, ha nem látlak,
nem láttam volna meg
sosem.
Háromszor
Háromszor szerettem beléd.
Tarka május zöld ölelése volt az első.
Hirtelen jött, mint meleg, futó zápor,
s el is múlt, mint boldog ünnepek.
Novemberi ősz volt másodikként.
Együtt fáztunk forró izgalomban.
Sötétbe zárt fáradt magányunkat
csendes eső simogatta csókká.
Nyugdíjas voltál és ráncos.
Gyógyszerszagú bőröd illatába bújva
akkor jött a lassú harmadik.
S hiába mondtad, nincs semmi örök,
nem hittem, csak sírtam hajnalig.
Töredék
a kettőspont utáni csend zavar
bár vessző is lehetne, azt hiszem
írnám tovább, de mindig felkavar,
hogy nem jut már eszembe semmi sem
2 haiku
ha tudtad volna
mit jelentettél nekem
nem engedlek el
#
megírtam mindent
hogy olvasható legyen
a szótlanságom
3 – 4 négysoros
milyen lettem, amikor voltál
milyen voltam, amikor lettél
mivé váltam, amikor voltál
mivé lennék, amikor lennél
#
ünnep volt minden pillanat
hálás is vagyok szüntelen
hiányaimból várakat
építettem élettelen
ünnep lesz minden pillanat
ajándék hát az életem
várfalak közt irgalmadat
mosolyodról felismerem
#
Ajándékként a gyertyafény beszélt.
Orromban illatod az otthonról mesélt.
A várt pillanat, mint világra jött csoda
a megváltott üresség reménysugara.
