2014. április 2.
Okosan provokáló előadásokat láttunk
Az idei SZÍNTÁR egyik újdonsága volt, hogy a színész növendékek produkcióit „kis kritikusok” nézték, értelmezték, bírálták. A kecskeméti Katona József Színház és a Színházi Kritikusok Céhének közös projektjén hét középiskolás vett részt Ugrai István vezetésével.
- Nem kevés elhivatottság kell ahhoz, hogy egy középiskolás délelőtt tejesítse az iskolai feladatait, majd este 11-ig megnézzen három színházi előadást, és aktívan részt vegyen a hozzájuk kapcsolódó szakmai beszélgetéseken – mondja Ugrai István kritikus, a 7óra7 szerkesztője.
Bár a képzés elméleti áttekintéssel kezdődött, a továbbiak egyértelműen a gyakorlat köré épültek.
- Egy-egy előadás után rövid megbeszélést tartottunk, majd szakmai beszélgetés következett a produkció alkotóival. Általában azt kértem a kis kritikusoktól, hogy fogalmazzanak meg 4-5 állítást a látottakkal kapcsolatban. Ezt megbeszéltük, és amit a legtöbben fontosnak tartottunk, azzal szembesítettük a társulatot, így létrehozva egy többoldalú kommunikációt. Ez olyannyira jól működött, hogy amikor kiderült, hogy az utolsó előtti napon a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely előadása után nem tudunk szakmai beszélgetést tartani, az komoly gondként merült fel. Ugyanis a kis kritikusoknak egy sor kérdésük volt, amelyre szerettek volna választ kapni. Ez hatalmas siker egy alig egyhetes kurzus esetében.
Ugrai István szerint a projekt résztvevőinek szerencséjük volt a „felhozatallal”: idén kérdéseket gerjesztő, okosan provokáló előadások szerepeltek idén a SZÍNTÁR-on.
- Egyetlen problematikusnak nevezhető előadást láttam, az összes többiben megkérdőjelezhetetlen volt, hogy a hallgatók szívvel-lélekkel benne voltak – mondja Ugrai István, amikor a fesztiválon szereplő előadásokról kérdezzük. – Ugyanakkor tudjuk, hogy vizsgaelőadásokat nézni mindig különös dolog. Például a csodálatosan szép kaposvári Három nővér, amely a kecskeméti Kamaraszínházban hibátlanul működött, a Stúdió K-ban, amely harmadakkora tér, mint az itteni játszóhely, összecsúszott. A mezőny egészét nézve elmondható, hogy akarat és elhivatottság tekintetében nincs különbség. Fontos újdonság, hogy míg pár éve szigorúan elkülönültek egymástól a zenés és prózai színészek, mostanra nálunk is nyilvánvalóvá vált - ami komoly színházkultúrával bíró országokban már eddig is az volt -, hogy ilyen elkülönülésnek nincs létjogosultsága. A színész allround egyéniség. A vizsgaelőadásokban a zene és a mozgás színházi elemként jelentek meg. Ezzel a nézőknek olyan új élményt nyújtottak a produkciók, amely felé akár a lépéskényszerben lévő színházi kultúra is elindulhat.
Bár a képzés elméleti áttekintéssel kezdődött, a továbbiak egyértelműen a gyakorlat köré épültek.
- Egy-egy előadás után rövid megbeszélést tartottunk, majd szakmai beszélgetés következett a produkció alkotóival. Általában azt kértem a kis kritikusoktól, hogy fogalmazzanak meg 4-5 állítást a látottakkal kapcsolatban. Ezt megbeszéltük, és amit a legtöbben fontosnak tartottunk, azzal szembesítettük a társulatot, így létrehozva egy többoldalú kommunikációt. Ez olyannyira jól működött, hogy amikor kiderült, hogy az utolsó előtti napon a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely előadása után nem tudunk szakmai beszélgetést tartani, az komoly gondként merült fel. Ugyanis a kis kritikusoknak egy sor kérdésük volt, amelyre szerettek volna választ kapni. Ez hatalmas siker egy alig egyhetes kurzus esetében.
Ugrai István szerint a projekt résztvevőinek szerencséjük volt a „felhozatallal”: idén kérdéseket gerjesztő, okosan provokáló előadások szerepeltek idén a SZÍNTÁR-on.
- Egyetlen problematikusnak nevezhető előadást láttam, az összes többiben megkérdőjelezhetetlen volt, hogy a hallgatók szívvel-lélekkel benne voltak – mondja Ugrai István, amikor a fesztiválon szereplő előadásokról kérdezzük. – Ugyanakkor tudjuk, hogy vizsgaelőadásokat nézni mindig különös dolog. Például a csodálatosan szép kaposvári Három nővér, amely a kecskeméti Kamaraszínházban hibátlanul működött, a Stúdió K-ban, amely harmadakkora tér, mint az itteni játszóhely, összecsúszott. A mezőny egészét nézve elmondható, hogy akarat és elhivatottság tekintetében nincs különbség. Fontos újdonság, hogy míg pár éve szigorúan elkülönültek egymástól a zenés és prózai színészek, mostanra nálunk is nyilvánvalóvá vált - ami komoly színházkultúrával bíró országokban már eddig is az volt -, hogy ilyen elkülönülésnek nincs létjogosultsága. A színész allround egyéniség. A vizsgaelőadásokban a zene és a mozgás színházi elemként jelentek meg. Ezzel a nézőknek olyan új élményt nyújtottak a produkciók, amely felé akár a lépéskényszerben lévő színházi kultúra is elindulhat.