2014. január 15.
Egy történet, három mese MacVedel kísért Kecskeméten
Fige Attilát korosztályának legtehetségesebbjei között tartják számon. Alig vette át bábszínházi rendező diplomáját, máris harmadik élőszínházi produkciójára készül. A kecskeméti Katona József Színházban MacVedel, a kalózkísértet történetét állítja színpadra.
Vérszomjas kalóz, ráadásul halott? Korhatáros mesejáték lesz?
Igaz, hogy vérszomjas, sőt meglehetősen halott is, de emellett MacVedel egy igazi Robin Hood! Aki halála után szeretné odaadni a gazdagoktól elrabolt kincset a szegényeknek. Azonban hiába próbálkozik, egyedül nem megy a jótékonykodás. Szerencsére két kisgyerek megidézi a szellemét, és együtt elkezdhetik a meséből mesébe barangolást. A mesebeli kincsekkel ugyanis jótékonykodni is csak ott lehet. Muszty Bea és Dobay András 1985-ben írta a darabot. Azóta sok idő eltelt, úgyhogy az alkotókkal egyetértésben egy kicsit leporoltuk, felfrissítettük, előnyére változtattuk.
Éppen csak átvette bábszínházi rendező diplomáját, máris élőszínházban dolgozik. Ennyire megközelítette egymást a két színházi világ? Vagy ilyen gyorsan elcsábították?
Ráadásul nem is ez az első élőszínházi munkám. Dunaújvárosban a Pimpáré és Vakvarjúcska című előadásunkat például nagyszínpadon, tánckar közreműködésével hoztuk létre.
Érdekesebb feladat volt, mint bábszínházban rendezni?
Ezt egyáltalán nem mondanám. De mindenképpen izgalmas kihívást jelentett. Az egyetemen a bábszínház és az élőszínház alapjait is megtanultunk, de ami még fontosabb: megtanítottak bennünket absztrakt módon, a hagyományos formáktól ellépve gondolkodni. Már akkor az volt a véleményem, hogy sok hasonlóság van a két színházi világ között.
A kecskeméti előadásban bábszínházi eszközöket alkalmaz?
A bábos elem elenyésző lesz. Most leginkább a színészek, a karakterek mozgatása érdekel. Szeretnék létrehozni valamiféle groteszk mozgásrendszert, amelynek segítségével a Grimm-mesék karakterei elrajzoltakká válnak, és így megközelítik azt, ahogy a gyerekek képzeletében élnek.
Igaz, hogy vérszomjas, sőt meglehetősen halott is, de emellett MacVedel egy igazi Robin Hood! Aki halála után szeretné odaadni a gazdagoktól elrabolt kincset a szegényeknek. Azonban hiába próbálkozik, egyedül nem megy a jótékonykodás. Szerencsére két kisgyerek megidézi a szellemét, és együtt elkezdhetik a meséből mesébe barangolást. A mesebeli kincsekkel ugyanis jótékonykodni is csak ott lehet. Muszty Bea és Dobay András 1985-ben írta a darabot. Azóta sok idő eltelt, úgyhogy az alkotókkal egyetértésben egy kicsit leporoltuk, felfrissítettük, előnyére változtattuk.
Éppen csak átvette bábszínházi rendező diplomáját, máris élőszínházban dolgozik. Ennyire megközelítette egymást a két színházi világ? Vagy ilyen gyorsan elcsábították?
Ráadásul nem is ez az első élőszínházi munkám. Dunaújvárosban a Pimpáré és Vakvarjúcska című előadásunkat például nagyszínpadon, tánckar közreműködésével hoztuk létre.
Érdekesebb feladat volt, mint bábszínházban rendezni?
Ezt egyáltalán nem mondanám. De mindenképpen izgalmas kihívást jelentett. Az egyetemen a bábszínház és az élőszínház alapjait is megtanultunk, de ami még fontosabb: megtanítottak bennünket absztrakt módon, a hagyományos formáktól ellépve gondolkodni. Már akkor az volt a véleményem, hogy sok hasonlóság van a két színházi világ között.
A kecskeméti előadásban bábszínházi eszközöket alkalmaz?
A bábos elem elenyésző lesz. Most leginkább a színészek, a karakterek mozgatása érdekel. Szeretnék létrehozni valamiféle groteszk mozgásrendszert, amelynek segítségével a Grimm-mesék karakterei elrajzoltakká válnak, és így megközelítik azt, ahogy a gyerekek képzeletében élnek.