2019. november 13.
Soha se mond, hogy soha!
Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban című vígjátékával folytatódik a színházi évad, a Kelemen László Kamaraszínházban. A kortárs amerikai komédia részben két idős ember szerelembe esésének keserédes története.
A szépkorú párt Sára Bernadette és Dunai Tamás alakítják, bemutató: november 16-án.
Közel negyedszázada, 1995-ben, Tolnay Klári és Sinkovits Imre jutalomjátéka volt eme kései love story a Madách Színházban ─ meséli Dunai Tamás, aki egy ma is élő francia festőművész, egyben a női nem elhivatott hódolójának figuráját játssza az előadásban.
─ Mitől izgalmas ez a társasjáték? ─ kérdeztük a Kiváló Művész, Érdemes Művész, Jászai Mari-díjas színművészt.
─ A darabot játszó színészeknek attól, hogy tizedmásodpercre ki van számolva benne minden: az ajtók nyitásának-csukásának ritmusa, a virág átadása, az ital kitöltése, a pisztrángnak álcázott göngyöltruszli evése, de még az is, hogy mikor veszünk levegőt. Szerednyey Béla rendezi a darabot, aki, szerintem, ebben a műfajban ma a legjobb Magyarországon. Tud ő mást is, persze, de kiváló tudója az ilyen fajta komédiázásnak.
─ A Társasjátékban kezdetben két házaspár kapcsolatába lát bele a néző, majd két idős ember alakuló románcába. Min múlik, hogy idősebb korban megdobogtatja-e valaki egy másik ember szívét?
─ Az énektanárnőm egyszer azt mondta: Isten óvjon attól, hogy ötven fölött szerelmes légy! Ebben a korban ez már olyan, mint a homokóra, minél szerelmesebb az ember, annál inkább veszíti el a józan eszét. Én mégis azt gondolom, a szerelem nem csak a fiatalok kiváltsága. Aki nyitott tud maradni, aki képes új érzéseket befogadni, és átélni a varázslatos pillanatot, amikor meglát valakit, és megáll vele az idő, az lehet szerelmes, akár hetven, akár nyolcvan éves. Az általam alakított (egyébként létező és ma is élő) 80 éves festőművész fiatal modellekkel dolgozik, mondhatni állandó ingereknek van kitéve. És mégis, amikor meglátja Sophie-t ─ akit Sára Bernadette alakít zseniálisan ─ Maurice azon nyomban vonzódást érez, és heves udvarlásba kezd.
─ Lehet szépen, eredményesen udvarolni egy nőnek, aki sok mindent megtapasztalt, van életbölcsessége és nem tart a kudarctól?
─ Igen. Az udvarlás mikéntje azonban nemigen változik a kor előrehaladtával. A férfi igyekszik felhívni magára a figyelmet, ha másként nem megy, akkor a korához nem illő, feltűnő öltözékkel. A szerelmes férfiba ez ösztönösen bele van kódolva. Mégsem a külső a lényeg, sokkal inkább az a megilletődés, megpörzsölődés, ami előhívja a másik iránt táplált mély érzéseket. Érdekes, hogy foszlanak le az öregség jegyei Sophie-ról és Maurice-ról, és bújnak elő a régi ösztönök, tulajdonságok. Nem véletlenül volt ez jutalomjátéka annak idején Tolnay Klárinak és Sinkovits Imrének a Madách Kamarában. E két szerephez kell egyfajta tapasztalat és rálátás az életre. Mindkét figurának szükséges aura, személyiség, kisugárzás, különben jelentéktelenek maradnának.
─ Az idős szerelmespár példája reményt adhat azoknak, akik magányosak, de a szívük mélyén maguk is vágynak a szerelemre?
─ Pontosan. Soha se mond, hogy soha! ─ ez erre a darabra kimondottan érvényes.
─ Júliusban ünnepelte a 70. születésnapját. Hozott változást az életébe?
─ Annyiban igen, hogy erre az évadra kevesebb színházi feladatot vállaltam, mégpedig tudatosan. Tavaly Kecskeméten négy bemutatóm volt, szinte folyamatosan játszottam. Idén csak a Társasjáték van, mellette pedig művelem a pesti dolgaimat: a Madách Színházat, a Spinoza Kávéházat stb. Pihenésképpen az idős Al Pacino-t szinkronizáltam a múlt héten, mert hát ő is öregszik. Szívesen unokázom, és nem is szeretnék lekésni például olyan dolgokról, mint amikor egyikük kiscsoportos óvodásból nagycsoportossá válik.
─ Rendszeresen fellép önálló előadóestekkel, ahol énekel, zenél. Klarinéton és szaxofonon játszik, de mikor gyakorol?
─ Jávori Ferenccel leginkább orosz, zsidó, francia kocsmadalokat adunk elő, ami nem igényel különösebb virtuozitást. Gyakorolni persze kell, a klarinétom most is itt van velem, a színészházban. Amikor van egy óra szünetem, akkor az öltözőben klarinétozom.
Popovics Zsuzsanna
Közel negyedszázada, 1995-ben, Tolnay Klári és Sinkovits Imre jutalomjátéka volt eme kései love story a Madách Színházban ─ meséli Dunai Tamás, aki egy ma is élő francia festőművész, egyben a női nem elhivatott hódolójának figuráját játssza az előadásban.
─ Mitől izgalmas ez a társasjáték? ─ kérdeztük a Kiváló Művész, Érdemes Művész, Jászai Mari-díjas színművészt.
─ A darabot játszó színészeknek attól, hogy tizedmásodpercre ki van számolva benne minden: az ajtók nyitásának-csukásának ritmusa, a virág átadása, az ital kitöltése, a pisztrángnak álcázott göngyöltruszli evése, de még az is, hogy mikor veszünk levegőt. Szerednyey Béla rendezi a darabot, aki, szerintem, ebben a műfajban ma a legjobb Magyarországon. Tud ő mást is, persze, de kiváló tudója az ilyen fajta komédiázásnak.
─ A Társasjátékban kezdetben két házaspár kapcsolatába lát bele a néző, majd két idős ember alakuló románcába. Min múlik, hogy idősebb korban megdobogtatja-e valaki egy másik ember szívét?
─ Az énektanárnőm egyszer azt mondta: Isten óvjon attól, hogy ötven fölött szerelmes légy! Ebben a korban ez már olyan, mint a homokóra, minél szerelmesebb az ember, annál inkább veszíti el a józan eszét. Én mégis azt gondolom, a szerelem nem csak a fiatalok kiváltsága. Aki nyitott tud maradni, aki képes új érzéseket befogadni, és átélni a varázslatos pillanatot, amikor meglát valakit, és megáll vele az idő, az lehet szerelmes, akár hetven, akár nyolcvan éves. Az általam alakított (egyébként létező és ma is élő) 80 éves festőművész fiatal modellekkel dolgozik, mondhatni állandó ingereknek van kitéve. És mégis, amikor meglátja Sophie-t ─ akit Sára Bernadette alakít zseniálisan ─ Maurice azon nyomban vonzódást érez, és heves udvarlásba kezd.
─ Lehet szépen, eredményesen udvarolni egy nőnek, aki sok mindent megtapasztalt, van életbölcsessége és nem tart a kudarctól?
─ Igen. Az udvarlás mikéntje azonban nemigen változik a kor előrehaladtával. A férfi igyekszik felhívni magára a figyelmet, ha másként nem megy, akkor a korához nem illő, feltűnő öltözékkel. A szerelmes férfiba ez ösztönösen bele van kódolva. Mégsem a külső a lényeg, sokkal inkább az a megilletődés, megpörzsölődés, ami előhívja a másik iránt táplált mély érzéseket. Érdekes, hogy foszlanak le az öregség jegyei Sophie-ról és Maurice-ról, és bújnak elő a régi ösztönök, tulajdonságok. Nem véletlenül volt ez jutalomjátéka annak idején Tolnay Klárinak és Sinkovits Imrének a Madách Kamarában. E két szerephez kell egyfajta tapasztalat és rálátás az életre. Mindkét figurának szükséges aura, személyiség, kisugárzás, különben jelentéktelenek maradnának.
─ Az idős szerelmespár példája reményt adhat azoknak, akik magányosak, de a szívük mélyén maguk is vágynak a szerelemre?
─ Pontosan. Soha se mond, hogy soha! ─ ez erre a darabra kimondottan érvényes.
─ Júliusban ünnepelte a 70. születésnapját. Hozott változást az életébe?
─ Annyiban igen, hogy erre az évadra kevesebb színházi feladatot vállaltam, mégpedig tudatosan. Tavaly Kecskeméten négy bemutatóm volt, szinte folyamatosan játszottam. Idén csak a Társasjáték van, mellette pedig művelem a pesti dolgaimat: a Madách Színházat, a Spinoza Kávéházat stb. Pihenésképpen az idős Al Pacino-t szinkronizáltam a múlt héten, mert hát ő is öregszik. Szívesen unokázom, és nem is szeretnék lekésni például olyan dolgokról, mint amikor egyikük kiscsoportos óvodásból nagycsoportossá válik.
─ Rendszeresen fellép önálló előadóestekkel, ahol énekel, zenél. Klarinéton és szaxofonon játszik, de mikor gyakorol?
─ Jávori Ferenccel leginkább orosz, zsidó, francia kocsmadalokat adunk elő, ami nem igényel különösebb virtuozitást. Gyakorolni persze kell, a klarinétom most is itt van velem, a színészházban. Amikor van egy óra szünetem, akkor az öltözőben klarinétozom.
Popovics Zsuzsanna