2014. április 14.
„A pókokhoz sok türelem kell” - Schwechtje Mihály a Porcukor forgatásáról
Idén először az SZFE Filmes Tanszakának vizsgafilmjeiből is láthattunk válogatást a SZÍN-TÁR-on. A legtöbb közönségszavazatot Schwechtje Mihály rövidfilmje, a Porcukor kapta. A főszereplő egy kisállatkereskedésben dolgozik, és egy nap arra megy haza, hogy barátnője kidobta. Bánatában ráveti magát a Maxirandi internetes társkereső oldalra, ám adódik némi bonyodalom, mégpedig egy madárpóknak köszönhetően.
Nehéz madárpókkal forgatni? – érdeklődtünk az alkotótól.
A pókhoz nagyon sok türelem kell, mert egyáltalán nem csinálja azt, amit szeretnénk tőle. Gyakorlatilag egy lehetőség van, próbálunk olyan körülményeket teremteni, hogy esély legyen rá, hogy az történjen, amit a filmben látni szeretnénk. Apró trükkök azért vannak, például, amikor a táskába kellett belemásznia, akkor meleg vízzel teli zacskót tettünk a táskába, mert a hő odavonzza az állatot. Ennek ellenére jó sok időbe telt, mire tényleg belesétált.
Milyen utóélete lett a Porcukornak?
Megfordult néhány külföldi fesztiválon, a legjelentősebb ezek közül az Angers-i fesztivál, és egy orosz tévétársaság is megvette a filmet.
Hogyan állt össze a stáb?
Ez többünk diplomafilmje volt. Nagy Bálint operatőré, Makk Lili vágóé és Pótári József hangmérnöké és az enyém rendezőként. A stáb további tagjait a korábbi filmjeinkben bevált emberekből verbuváltuk.
Nagyjátékfilmes tervek?
Most egy tinédzserekről szóló nagyjátékfilm-terven dolgozom, ami olyan műfajokat kever a társadalmi dráma műfajával, mint a maffiafilm, vagy a szerelmesfilm. Ez terveim szerint egy trilógia egyik darabja lenne, mindhárom film a mai kor tinédzsereinek problémáiról szólna.
És ha a pénz nem számítana?
Abból a szempontból szerencsés alkat vagyok, hogy nem olyan történetek jutnak eszembe, amelyek irreálisan sokba kerülnek. Ha nagyon sok pénzt költhetnék el filmre, azt inkább az alaposabb, ebből következően a lassabb forgatási tempóra használnám. Így többet tudnék próbálni a színészekkel és a kamerával.
Miért lett filmrendező?
Gyerekkoromban elkerültem egy nyári táborba, ami filmes tábor volt. Azért mentem oda, mert azt mondták, ott lehet majd díszletet barkácsolni és ez nekem nagyon kézre állt. Aztán, mikor ott voltunk, kiderült, hogy szerepelni kell. Ezekben a táborokban tetszett meg, hogy képekkel történetet lehet mesélni. Tehát nem valami meghatározó moziélmény vitt erre a pályára, hanem az, hogy forgatás közelébe keveredtem.
A pókhoz nagyon sok türelem kell, mert egyáltalán nem csinálja azt, amit szeretnénk tőle. Gyakorlatilag egy lehetőség van, próbálunk olyan körülményeket teremteni, hogy esély legyen rá, hogy az történjen, amit a filmben látni szeretnénk. Apró trükkök azért vannak, például, amikor a táskába kellett belemásznia, akkor meleg vízzel teli zacskót tettünk a táskába, mert a hő odavonzza az állatot. Ennek ellenére jó sok időbe telt, mire tényleg belesétált.
Milyen utóélete lett a Porcukornak?
Megfordult néhány külföldi fesztiválon, a legjelentősebb ezek közül az Angers-i fesztivál, és egy orosz tévétársaság is megvette a filmet.
Hogyan állt össze a stáb?
Ez többünk diplomafilmje volt. Nagy Bálint operatőré, Makk Lili vágóé és Pótári József hangmérnöké és az enyém rendezőként. A stáb további tagjait a korábbi filmjeinkben bevált emberekből verbuváltuk.
Nagyjátékfilmes tervek?
Most egy tinédzserekről szóló nagyjátékfilm-terven dolgozom, ami olyan műfajokat kever a társadalmi dráma műfajával, mint a maffiafilm, vagy a szerelmesfilm. Ez terveim szerint egy trilógia egyik darabja lenne, mindhárom film a mai kor tinédzsereinek problémáiról szólna.
És ha a pénz nem számítana?
Abból a szempontból szerencsés alkat vagyok, hogy nem olyan történetek jutnak eszembe, amelyek irreálisan sokba kerülnek. Ha nagyon sok pénzt költhetnék el filmre, azt inkább az alaposabb, ebből következően a lassabb forgatási tempóra használnám. Így többet tudnék próbálni a színészekkel és a kamerával.
Miért lett filmrendező?
Gyerekkoromban elkerültem egy nyári táborba, ami filmes tábor volt. Azért mentem oda, mert azt mondták, ott lehet majd díszletet barkácsolni és ez nekem nagyon kézre állt. Aztán, mikor ott voltunk, kiderült, hogy szerepelni kell. Ezekben a táborokban tetszett meg, hogy képekkel történetet lehet mesélni. Tehát nem valami meghatározó moziélmény vitt erre a pályára, hanem az, hogy forgatás közelébe keveredtem.