2014. január 31.
A titkos táncórák és a tornacipő
Katonka Zoltán, a Kecskemét City Balett táncosa szeptember óta asszisztensi feladatokat lát el a balettkar mellett. Munkája sok odaadást kíván, ugyanakkor szakmailag új utakat nyit előtte.
Mikor kezdett tánccal foglalkozni?
Általános iskolás voltam, amikor az egyik osztálytársnőm elhatározta, hogy társastáncot akar tanulni...
Keresd a nőt?
Így van...! Otthon nem szóltam, de édesanyám észrevette, hogy azokon a napokon is bent van a táskámban a tornacipőm, amikor nincs tornaórám.
Az anyukák örülni szoktak, ha a fiúk megtanul keringőzni és tangózni.
Arra már nem emlékszem, hogy örült-e, de az biztos, hogy nem volt ellenére. A középiskolában már a táncé volt a főszerep az életemben: elvégeztem a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 5 éves táncos képzését, és mellette a Szegedi Nemzeti Színházban dolgoztam mint tánckari tag. Utána Pestre kerültem, a MU Terminál Kortárs Táncműhelybe, majd a Közép-Európa Táncszínházhoz szerződtem táncművészként , ahol hat évet töltöttem.
A kecskeméti színház balettkara az idei évadban alakult. Asszisztensként milyen lehetőségeket kínál, és milyen esetleges veszélyeket rejt egy új csoport életre hívása?
Nagyon sok odaadást kíván a munkám, és sok új utat nyit. Egyszerre lehetek az együttes tagja, és annak külső szemlélője. Veszélyeket nem, inkább lehetőségeket látok, amelyeket igyekszünk minél teljesebben kiaknázni.
A munka és a magánélet összefonódik az ön esetében, hiszen "civilben" Barta Dórának, a balettkar vezetőjének férje. Ebből a szempontból oldás vagy kötés egy ilyen feladat?
Úgy érzem, nagyon jó párost alkotunk Dórával. Megtanultuk egymást, nem csak a magánéletben, de a munkában is teljes az összhang köztünk. Számunkra természetes, hogy időnként otthon is "dolgozunk", hiszen fontos, hogy felkészülten érkezzünk a tréningekre, próbákra. Olyan munkamegosztást alakítottunk ki, amely nem csak kettőnk, de a táncosok és a produkció szempontjából is jól működik. Mostantól pedig elsősorban a Négy évszak bemutatójára összpontosítunk.
Általános iskolás voltam, amikor az egyik osztálytársnőm elhatározta, hogy társastáncot akar tanulni...
Keresd a nőt?
Így van...! Otthon nem szóltam, de édesanyám észrevette, hogy azokon a napokon is bent van a táskámban a tornacipőm, amikor nincs tornaórám.
Az anyukák örülni szoktak, ha a fiúk megtanul keringőzni és tangózni.
Arra már nem emlékszem, hogy örült-e, de az biztos, hogy nem volt ellenére. A középiskolában már a táncé volt a főszerep az életemben: elvégeztem a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 5 éves táncos képzését, és mellette a Szegedi Nemzeti Színházban dolgoztam mint tánckari tag. Utána Pestre kerültem, a MU Terminál Kortárs Táncműhelybe, majd a Közép-Európa Táncszínházhoz szerződtem táncművészként , ahol hat évet töltöttem.
A kecskeméti színház balettkara az idei évadban alakult. Asszisztensként milyen lehetőségeket kínál, és milyen esetleges veszélyeket rejt egy új csoport életre hívása?
Nagyon sok odaadást kíván a munkám, és sok új utat nyit. Egyszerre lehetek az együttes tagja, és annak külső szemlélője. Veszélyeket nem, inkább lehetőségeket látok, amelyeket igyekszünk minél teljesebben kiaknázni.
A munka és a magánélet összefonódik az ön esetében, hiszen "civilben" Barta Dórának, a balettkar vezetőjének férje. Ebből a szempontból oldás vagy kötés egy ilyen feladat?
Úgy érzem, nagyon jó párost alkotunk Dórával. Megtanultuk egymást, nem csak a magánéletben, de a munkában is teljes az összhang köztünk. Számunkra természetes, hogy időnként otthon is "dolgozunk", hiszen fontos, hogy felkészülten érkezzünk a tréningekre, próbákra. Olyan munkamegosztást alakítottunk ki, amely nem csak kettőnk, de a táncosok és a produkció szempontjából is jól működik. Mostantól pedig elsősorban a Négy évszak bemutatójára összpontosítunk.