2019. március 22.
Aki mesét olvas, felnőve is lehet gyerek
Mi történik túl az Óperencián? Mi lesz az elfelejtett mesehősökkel? Hogy lesz operából mesejáték és fordítva? Ezen talányokra is fény derül március 27-én, a kecskeméti színház következő meseopera-bemutatóján. Addig is Csombor Teréz Katona József- és Aase-díjas színművészt kérdeztük a zenés-táncos gyermekelőadás részleteiről.
─ Januárban azt mondtad, nagyon várod a következő operamesét, de még semmit nem tudsz a szerepedről. Mi a helyzet most?
─ Remek a mese története, igen tanulságos, és nem csak a gyerekek, de a felnőttek számára is. Mozart operazenéi eleve élvezetesek, plusz közreműködnek a kiváló balettáncosaink, akik látványban gazdagítják az előadást. Ami a szerepemet illeti, nagyon tetszik, szinte csak magamat kell adnom. Egy feleséget alakítok, akinek a férje – Pál Attila – csak a számok világában él, és hirtelen arra vetemedik, hogy kidobálja a mesekönyveit. Ennek az lesz a következménye, hogy sorra eltűnnek a mesék hősei, meghalnak a valóságos emberek számára. Az én dolgom visszahozni a férjem életébe a játékosságot, a színes érzelmeket, a gyermeki látásmódot. Ez egyáltalán nem esik nehezemre, mivel magam is megmaradtam gyereknek. A mai napig képes vagyok sírni például a Walt Disney mesefilmeken.
─ Mi még a küldetésed a színpadon?
─ Miután találkozom az eltűnt mesehősökkel, feltett szándékom, hogy megmentsem őket az örök feledéstől. Ezért magam is belépek a képzelet világába, és elolvasok minden mesét, hogy újraéledhessenek a mesék szereplői. Mert ők azért vannak, hogy a már felnőtt gyerekek is tudjunk játszani, érezni, örülni a szépnek, a lelkesítő dolgoknak.
─ Egy hús-vér színésznek mennyire ellenfele a feledés?
─ Múlékony pálya a miénk. Budapesten mindig is nagyobb eséllyel rögzítették a színészek munkásságát, főleg, ha mozifilmben, tévéjátékban is játszottak. Vidéki színésznek ez kevésbé adatik meg, mi valóban csak a pillanatban, a jelenben bízhatunk. Ez persze bánt, de nem igazán foglalkozom vele.
─ Van kedvenc Mozart operád?
─ Hogyne, a Varázsfuvola.
─ Mennyire kihívás számodra operaáriát énekelni?
─ Természetesen kihívás és megtisztelő feladat. A hangi adottságaim remélem megvannak hozzá. Korábban az Éj királynőjének bosszúáriáját szerettem énekelni.
A Győri Nemzeti Színházban, fiatal koromban több komoly énekelni valóm akadt.
Pl. a Denevérben Adél szerepét játszottam. A mostani meseoperában a Don Giovanni operából egy „házastársi” duettet adunk elő Pál Attilával.
─ Az idei évadban négy új darabban játszol, és mindegyikben énekelsz. Ez örömteli a számodra?
─ Hogyne, hiszen szeretek énekelni. A négy új darab mellett játszottam még két, a múlt évadból műsoron maradt előadásban, illetve hamarosan elkezdjük próbálni a következő évad legelső zenés darabját. Van tehát munkám bőven, az idei évadban összesen hét darabot próbáltam, játszottam nagy örömmel.
Popovics Zsuzsanna
─ Remek a mese története, igen tanulságos, és nem csak a gyerekek, de a felnőttek számára is. Mozart operazenéi eleve élvezetesek, plusz közreműködnek a kiváló balettáncosaink, akik látványban gazdagítják az előadást. Ami a szerepemet illeti, nagyon tetszik, szinte csak magamat kell adnom. Egy feleséget alakítok, akinek a férje – Pál Attila – csak a számok világában él, és hirtelen arra vetemedik, hogy kidobálja a mesekönyveit. Ennek az lesz a következménye, hogy sorra eltűnnek a mesék hősei, meghalnak a valóságos emberek számára. Az én dolgom visszahozni a férjem életébe a játékosságot, a színes érzelmeket, a gyermeki látásmódot. Ez egyáltalán nem esik nehezemre, mivel magam is megmaradtam gyereknek. A mai napig képes vagyok sírni például a Walt Disney mesefilmeken.
─ Mi még a küldetésed a színpadon?
─ Miután találkozom az eltűnt mesehősökkel, feltett szándékom, hogy megmentsem őket az örök feledéstől. Ezért magam is belépek a képzelet világába, és elolvasok minden mesét, hogy újraéledhessenek a mesék szereplői. Mert ők azért vannak, hogy a már felnőtt gyerekek is tudjunk játszani, érezni, örülni a szépnek, a lelkesítő dolgoknak.
─ Egy hús-vér színésznek mennyire ellenfele a feledés?
─ Múlékony pálya a miénk. Budapesten mindig is nagyobb eséllyel rögzítették a színészek munkásságát, főleg, ha mozifilmben, tévéjátékban is játszottak. Vidéki színésznek ez kevésbé adatik meg, mi valóban csak a pillanatban, a jelenben bízhatunk. Ez persze bánt, de nem igazán foglalkozom vele.
─ Van kedvenc Mozart operád?
─ Hogyne, a Varázsfuvola.
─ Mennyire kihívás számodra operaáriát énekelni?
─ Természetesen kihívás és megtisztelő feladat. A hangi adottságaim remélem megvannak hozzá. Korábban az Éj királynőjének bosszúáriáját szerettem énekelni.
A Győri Nemzeti Színházban, fiatal koromban több komoly énekelni valóm akadt.
Pl. a Denevérben Adél szerepét játszottam. A mostani meseoperában a Don Giovanni operából egy „házastársi” duettet adunk elő Pál Attilával.
─ Az idei évadban négy új darabban játszol, és mindegyikben énekelsz. Ez örömteli a számodra?
─ Hogyne, hiszen szeretek énekelni. A négy új darab mellett játszottam még két, a múlt évadból műsoron maradt előadásban, illetve hamarosan elkezdjük próbálni a következő évad legelső zenés darabját. Van tehát munkám bőven, az idei évadban összesen hét darabot próbáltam, játszottam nagy örömmel.
Popovics Zsuzsanna