2017. november 19.
„Vasalatlan, eredeti szöveget kaptam” - Kocsis Pál a Vérnászról
Lorca figurái sokat fednek: látszólag szikár, kemény emberek, akiknek a lelkében elképesztő színek vannak, és iszonyatos viharok tombolnak – mondja Kocsis Pál, aki a Vérnászt rendezi Kecskeméten. A bemutató november 24-én lesz a Ruszt Stúdió Színházban.
• Honnan indult a munka?
• Elolvastam a teljes szöveget, majd elkezdtem keresgélni: felkutattam különböző példányokat, előadásokat néztem, spanyol előadásokat is, majd én magam is készítettem több példányt… persze egyik sem volt jó. Aztán megkértem egy Lorca életművében járatos tanárembert, hogy készítse el a Vérnász nyers fordítását. Elolvastam, és egyszeriben világossá vált, hogy merre kell elindulni.
• Mi mutatkozott meg a nyersfordításban?
• Vasalatlan, eredeti szöveget kaptam, amely mégis tele volt költőiséggel. A műfordítások óhatatlanul elfednek bizonyos árnyalatokat. Kiszűrik például a szóismétléseket, miközben Lorca kifejezetten szereti a szóismétléseket. A Vérnász szövegében újra és újra ott van a vér és a ló – nem véletlenül. Ebből a szempontból a görög tragédiákra hajaz a mű. A Vérnász története az andalúz hegyek között, magányosan és nehezen élő emberektől jött, akiknek megvan a maguk szikár és sűrű nyelvezete. Lorca költészete ebből építkezik: mer nyers és durva lenni, ráadásul képes rá, hogy szép és sokrétegű képeket építsen belőle.
• Az előadásban közreműködik a Kecskemét City Balett társulata, a koreográfiát Barta Dóra, a színészek által megszólaltatott, énekelt zenét Rozs Tamás jegyzi. Hogyan alakult ki a közös munka?
• Tamáshoz régi munkakapcsolat és barátság fűz. Nagyon szeretem, ahogy a versekhez nyúl. Minden versnek van zeneisége, mégis, vagy talán éppen ezért, nagyon nehéz megzenésíteni őket. Tamásnak kivételes érzéke van hozzá, ezért arra kértem, zenésítse meg az előadásba beemelt Lorca-verseket. A balett tagozattal való együttműködés pedig régi tervem volt. Szerintem nagyon sokat jelent, ha prózai színészek együtt dolgozhatnak táncosokkal, s erre a Vérnász kifejezetten jó lehetőséget kínált. Lorca figurái sokat fednek: látszólag szikár, kemény emberek, akiknek a lelkében elképesztő színek vannak, és iszonyatos viharok tombolnak. Sok mindent nem mondanak ki és nem tesznek meg, amivel elkerülhetnék, hogy a régen történt tragédia következményei tovább öröklődjenek. Azt gondoltam, hogy a mozgás révén megnyílik egy olyan sík, amely lehetőséget ad, hogy ezeket a kérdéseket feltegyük.
• Mindez a Ruszt Stúdió Színház szűk terében jön létre. Felmerült, hogy nagyobb színpadra kerüljön a produkció?
• Nem, egy pillanatra sem. Nagyon szerettem volna, ha tudunk zsúfoltak lenni. Azzal együtt, hogy egy perc alatt ki is üríthetjük a teret: amikor kell, két ember lesz jelen, a többi támogatja őket, amikor pedig tömeg kell, akkor ott lesznek mindannyian. Erre a kamaraszínház nem alkalmas: a színpad és a nézőtér mereven elhatárolt, nagy távolságok vannak. A Rusztban sem ülnek be a nézők a játéktérbe, de egy égbolt alatt lesznek velünk. A lakodalom jeleneténél elhangzik, hogy „Milyen sokan eljöttek!” Fontos, hogy így is legyen.
Rákász Judit
• Elolvastam a teljes szöveget, majd elkezdtem keresgélni: felkutattam különböző példányokat, előadásokat néztem, spanyol előadásokat is, majd én magam is készítettem több példányt… persze egyik sem volt jó. Aztán megkértem egy Lorca életművében járatos tanárembert, hogy készítse el a Vérnász nyers fordítását. Elolvastam, és egyszeriben világossá vált, hogy merre kell elindulni.
• Mi mutatkozott meg a nyersfordításban?
• Vasalatlan, eredeti szöveget kaptam, amely mégis tele volt költőiséggel. A műfordítások óhatatlanul elfednek bizonyos árnyalatokat. Kiszűrik például a szóismétléseket, miközben Lorca kifejezetten szereti a szóismétléseket. A Vérnász szövegében újra és újra ott van a vér és a ló – nem véletlenül. Ebből a szempontból a görög tragédiákra hajaz a mű. A Vérnász története az andalúz hegyek között, magányosan és nehezen élő emberektől jött, akiknek megvan a maguk szikár és sűrű nyelvezete. Lorca költészete ebből építkezik: mer nyers és durva lenni, ráadásul képes rá, hogy szép és sokrétegű képeket építsen belőle.
• Az előadásban közreműködik a Kecskemét City Balett társulata, a koreográfiát Barta Dóra, a színészek által megszólaltatott, énekelt zenét Rozs Tamás jegyzi. Hogyan alakult ki a közös munka?
• Tamáshoz régi munkakapcsolat és barátság fűz. Nagyon szeretem, ahogy a versekhez nyúl. Minden versnek van zeneisége, mégis, vagy talán éppen ezért, nagyon nehéz megzenésíteni őket. Tamásnak kivételes érzéke van hozzá, ezért arra kértem, zenésítse meg az előadásba beemelt Lorca-verseket. A balett tagozattal való együttműködés pedig régi tervem volt. Szerintem nagyon sokat jelent, ha prózai színészek együtt dolgozhatnak táncosokkal, s erre a Vérnász kifejezetten jó lehetőséget kínált. Lorca figurái sokat fednek: látszólag szikár, kemény emberek, akiknek a lelkében elképesztő színek vannak, és iszonyatos viharok tombolnak. Sok mindent nem mondanak ki és nem tesznek meg, amivel elkerülhetnék, hogy a régen történt tragédia következményei tovább öröklődjenek. Azt gondoltam, hogy a mozgás révén megnyílik egy olyan sík, amely lehetőséget ad, hogy ezeket a kérdéseket feltegyük.
• Mindez a Ruszt Stúdió Színház szűk terében jön létre. Felmerült, hogy nagyobb színpadra kerüljön a produkció?
• Nem, egy pillanatra sem. Nagyon szerettem volna, ha tudunk zsúfoltak lenni. Azzal együtt, hogy egy perc alatt ki is üríthetjük a teret: amikor kell, két ember lesz jelen, a többi támogatja őket, amikor pedig tömeg kell, akkor ott lesznek mindannyian. Erre a kamaraszínház nem alkalmas: a színpad és a nézőtér mereven elhatárolt, nagy távolságok vannak. A Rusztban sem ülnek be a nézők a játéktérbe, de egy égbolt alatt lesznek velünk. A lakodalom jeleneténél elhangzik, hogy „Milyen sokan eljöttek!” Fontos, hogy így is legyen.
Rákász Judit