2017. február 13.
„A szeretet feltételezi a figyelmet egymás iránt” – villáminterjú Porogi Ádámmal
Szomorú történet – mondja Porogi Ádám, aki Jörgen Tesmant, Gabler Hedda férjét alakítja Ibsen művében. A darabot Zsótér Sándor állítja színpadra Kecskeméten. Bemutató: február 17-én.
- A rendező az olvasópróbán azt mondta, fiatalon nem értette és nem is szerette ezt a darabot. Te hogy vagy vele? – kérdeztük Porogi Ádámtól.
- Első olvasásra így voltam én is vele, még tizenévesen. Most, a próbafolyamat alatt derül ki, hogy a kissé közhelyesnek gondolt figurák rendkívül összetettek, motivációik sokszor egyáltalán nem nyilvánvalóak.
- Miért lett Gabler Hedda a kecskeméti előadás címe Hedda Gabler helyett?
- Hedda egy tábornok lánya. A feltételezhetően szigorú, katonai fegyelmet tartó apa meghatározó lehetett Hedda életében.
- Mi köti a férjéhez, és mi választja el tőle?
- A házasság köti össze őket, azon túl szinte semmi. Valódi, mély szeretet egyikükben sincs. Magukat szeretik. A szeretet feltételezi a figyelmet egymás iránt, ami Heddából és Tesmanból hiányzik. Összeházasodtak, mert a házasság társadalmi elvárás, amit illik teljesíteni. Heddának anyagi biztonságra volt szüksége, Tesmannak, a férjének pedig +társadalmi megbecsülésre. Tulajdonképpen egy szomorú történet.
- Mindannyian dolgoztatok már Zsótér Sándorral. Milyen volt az eddigi próbafolyamat?
- Nehéz darab. De mindenki bízik mindenkiben. Ez ritka és nagyon jó.
- Mit gondoltál, amikor megtudtad, hogy nagyszínpadon mutatjátok be a darabot.
- Volt és van is bennem kíváncsiság…
- Először a Ruszt Stúdióban próbáltatok, majd következett a nagyszínház előcsarnoka, és csak az utóbbi napokban kezdtetek próbálni a nagyszínpadon. Mintha óvatosan mernétek csak megközelíteni a nagyszínpadot.
- Az előcsarnok nem véletlen - ez majd kiderül az előadásból. Nincs óvatosság, egyszerűen nem mindig szabad a nagyszínpad, előadásra építenek díszletet, vagy éppen játszanak a kollégák. A nagyszínpad esetén kérdés, hogy amit egy pici stúdió színpadon meg tudunk jeleníteni, azt energiaszintben, hangerőben, kifejezésmódban ki tudjuk-e tágítani úgy, hogy a nagyszínház nézőterének legutolsó soráig eljusson.
- Izgalmas kihívás, vagy inkább riasztó?
- Izgalmas. Abszolút. Izgalmunkban persze félünk is kicsit.
Rákász Judit
- Első olvasásra így voltam én is vele, még tizenévesen. Most, a próbafolyamat alatt derül ki, hogy a kissé közhelyesnek gondolt figurák rendkívül összetettek, motivációik sokszor egyáltalán nem nyilvánvalóak.
- Miért lett Gabler Hedda a kecskeméti előadás címe Hedda Gabler helyett?
- Hedda egy tábornok lánya. A feltételezhetően szigorú, katonai fegyelmet tartó apa meghatározó lehetett Hedda életében.
- Mi köti a férjéhez, és mi választja el tőle?
- A házasság köti össze őket, azon túl szinte semmi. Valódi, mély szeretet egyikükben sincs. Magukat szeretik. A szeretet feltételezi a figyelmet egymás iránt, ami Heddából és Tesmanból hiányzik. Összeházasodtak, mert a házasság társadalmi elvárás, amit illik teljesíteni. Heddának anyagi biztonságra volt szüksége, Tesmannak, a férjének pedig +társadalmi megbecsülésre. Tulajdonképpen egy szomorú történet.
- Mindannyian dolgoztatok már Zsótér Sándorral. Milyen volt az eddigi próbafolyamat?
- Nehéz darab. De mindenki bízik mindenkiben. Ez ritka és nagyon jó.
- Mit gondoltál, amikor megtudtad, hogy nagyszínpadon mutatjátok be a darabot.
- Volt és van is bennem kíváncsiság…
- Először a Ruszt Stúdióban próbáltatok, majd következett a nagyszínház előcsarnoka, és csak az utóbbi napokban kezdtetek próbálni a nagyszínpadon. Mintha óvatosan mernétek csak megközelíteni a nagyszínpadot.
- Az előcsarnok nem véletlen - ez majd kiderül az előadásból. Nincs óvatosság, egyszerűen nem mindig szabad a nagyszínpad, előadásra építenek díszletet, vagy éppen játszanak a kollégák. A nagyszínpad esetén kérdés, hogy amit egy pici stúdió színpadon meg tudunk jeleníteni, azt energiaszintben, hangerőben, kifejezésmódban ki tudjuk-e tágítani úgy, hogy a nagyszínház nézőterének legutolsó soráig eljusson.
- Izgalmas kihívás, vagy inkább riasztó?
- Izgalmas. Abszolút. Izgalmunkban persze félünk is kicsit.
Rákász Judit