2016. október 21.
Díva és kamaszlány - Mӓrcz Fruzsinát kérdeztük a Vízkeresztről
Mӓrcz Fruzsina Oliviája egyszerre díva és hebrencs kamaszlány. „Mind a kettő megvan bennem és mind a kettőt szeretem” – mondja a színésznő, akivel a Vízkereszt kecskeméti bemutatója kapcsán beszélgettünk.
- Milyen volt egyetemistaként Mohácsi-rendezésben szerepelni?
- Nagyszerű! Gyorsan megtaláltuk a közös hangot. A Tévedések vígjátékát állítottuk színpadra. Több, mint 3 hónapig dolgoztunk vele, gyakorlatilag éjjel-nappal.
- Mennyiben más a munka kőszínházi körülmények között?
- A legfontosabb különbség, hogy időhöz vagyunk kötve. Az egyetemen nem volt bemutatókényszer. Itt viszont szeptember 30-án meg kellett tartani a premiert. Az egyetem óta többször dolgoztam Jánossal, fel voltam készülve arra, hogy a próbafolyamat vége intenzív lesz.
- Olivia első színpadi megjelenésekor igazi díva: szép és szomorú. Aztán meglátja Cesariót, és hebrencs kamaszlánnyá változik. Mi történik vele?
- Olivia bátyja egy éve meghalt. A lány akkor megfogadta, hogy 7 évre visszavonul a világtól. Egy esztendő hosszú idő egy ilyen fiatal nő életében. Amikor végre újra emberek között van, legszívesebben mindenbe belekapna. Felmerült bennem a kérdés, hogy valóban Cesarióba szerelmes, vagy magába a szerelembe.
- Hozzád melyik áll közelebb: a díva vagy a hebrencs lány?
- Mind a kettőt meg tudom magamból fogalmazni. A vihogós, mindenbe beledumálós lányt és a nőt is – mind a kettő bennem van és mind a kettőt nagyon szeretem. Azt kell megmutatnom, hogy ez a két vonás hitelesen jelent tud lenni egy emberben.
- Sokat zenéltek az előadásban. Szívesen teszed?
- Szeretem a zenés színházat, de nem feltétlenül az operettet vagy a musicalt. Azt szeretem, ha a zene az előadás szerves része. Tehát ha nem arról van szó, hogy „elfogytak a szavak, daloljunk egyet”, hanem amikor a történet és a zene összefonódik, egymást erősíti – ahogy ezt Kovács Márton zenéje a Vízkeresztben teszi.
Rákász Judit
- Nagyszerű! Gyorsan megtaláltuk a közös hangot. A Tévedések vígjátékát állítottuk színpadra. Több, mint 3 hónapig dolgoztunk vele, gyakorlatilag éjjel-nappal.
- Mennyiben más a munka kőszínházi körülmények között?
- A legfontosabb különbség, hogy időhöz vagyunk kötve. Az egyetemen nem volt bemutatókényszer. Itt viszont szeptember 30-án meg kellett tartani a premiert. Az egyetem óta többször dolgoztam Jánossal, fel voltam készülve arra, hogy a próbafolyamat vége intenzív lesz.
- Olivia első színpadi megjelenésekor igazi díva: szép és szomorú. Aztán meglátja Cesariót, és hebrencs kamaszlánnyá változik. Mi történik vele?
- Olivia bátyja egy éve meghalt. A lány akkor megfogadta, hogy 7 évre visszavonul a világtól. Egy esztendő hosszú idő egy ilyen fiatal nő életében. Amikor végre újra emberek között van, legszívesebben mindenbe belekapna. Felmerült bennem a kérdés, hogy valóban Cesarióba szerelmes, vagy magába a szerelembe.
- Hozzád melyik áll közelebb: a díva vagy a hebrencs lány?
- Mind a kettőt meg tudom magamból fogalmazni. A vihogós, mindenbe beledumálós lányt és a nőt is – mind a kettő bennem van és mind a kettőt nagyon szeretem. Azt kell megmutatnom, hogy ez a két vonás hitelesen jelent tud lenni egy emberben.
- Sokat zenéltek az előadásban. Szívesen teszed?
- Szeretem a zenés színházat, de nem feltétlenül az operettet vagy a musicalt. Azt szeretem, ha a zene az előadás szerves része. Tehát ha nem arról van szó, hogy „elfogytak a szavak, daloljunk egyet”, hanem amikor a történet és a zene összefonódik, egymást erősíti – ahogy ezt Kovács Márton zenéje a Vízkeresztben teszi.
Rákász Judit